HIVATALOS: Megvan Sergio Ramos új klubja

A Real Madrid korábbi csapatkapitánya két éves szerződést írt alá a Paris Saint-Germain együttesével. 

Sergio Ramos 2004-ben játszotta élete első profi mérkőzését a Sevilla színeiben, majd 2005-ben igazolt a Real Madridhoz. A spanyol fővárosban eltöltött 16 év alatt 4-szer nyert Bajnokok Ligáját, 5-ször La Ligat, két alkalommal pedig a Király Kupát is elhódította a királyi gárda színeiben. Hat évig (2015 és 2021 között) csapatkapitánya is volt az együttesnek. 

A spanyol válogatott szerelését 180-szor ölthette magára, és 23 gólt szerzett válogatott színekben. Meglepetésre a 2020-as Eb-keretbe nem hívta meg Luis Enrique. Nemzeti színekben kétszer Eb, egyszer pedig vb-győzelemnek örülhetett. 

Tizenhat év után búcsúzott el a Realtól a 35 éves labdarúgó, és már korábban is sejteni lehetett, de ma vált biztossá, hogy a francia Paris Saint-Germain együttesében folytatja pályafutását. Két éves szerződése 2023. június 30-ig köti a párizsiakhoz.

Nagy öröm, hogy csatlakozhattam a Paris Saint-Germainhez. Ez egy nagy változás az életemben, egy újabb kihívás, és egy nap, amit sose fogok elfelejteni. Örömmel tölt el, hogy egy ilyen ambíciózus csapat tagja lehetek, rengeteg jó játékossal futballozhatok együtt. A PSG már bizonyított a legmagasabb szinten is, szeretnék hozzájárulni a további növekedéshez, és annyit trófeát nyerni a csapatattal, amennyi lehetséges. ” – nyilatkozta Ramos új klubja honlapjának. 

Forrás és kép: psg.fr