Fontos pontokat szerzett válogatottunk

Férfi futsalválogaottunk Rábl János és Pál Patrik góljával 2-1-re legyőzte a fehéroroszokat a Vasas Csarnokban rendezett Eb-selejtezőn.

Kulcsfontosságú Eb-selejtezőt játszott az angyalföldi Sterbinszky Amália Csarnokban a magyar futsalválogatott. A kazahoktól tartalékos felállásban elszenvedett 5-0-s vereséget követően a fehéroroszok elleni hazai meccsen mindenképpen szükség volt a három pontra, hogy reális esély maradjon az első két hely valamelyikének megszerzésére a csoportban.

Míg decemberben betegség tizedelte a csapatot, és a kulcsemberek nagy része nem tudott elutazni Kazahsztánba, most mindenki Turzó József szövetségi kapitány rendelkezésére állt a felkészülés során. A mieink 2019 novemberében vb-selejtezőn találkoztak a fehéroroszokkal, akkor szoros meccsen ellenfelünk 2-0-ra nyerni tudott, és továbbjutott a csoportból.

A találkozó első perceiben a magyar válogatott kezdett veszélyesebben, az 5. percben egy vendégakció végén gyorsan feljuttattuk a labdát a kapu elé, Rábl János pedig a kimozduló kapus fölött a hálóba emelt (1-0). A folytatásban aktívabb volt a vendégcsapat, de pontosan, fegyelmezetten védekeztünk, és magabiztosan hatástalanítottuk a fehérorosz próbálkozásokat. Egy-egy gyors ellentámadás végén adódott lehetőségünk a második gól megszerzésére, de ezekkel nem tudtunk élni, szünetig maradt az 1-0.

A vendégek góllövési kényszerben voltak, ezért a második félidő elején nagyobb erőket mozgósítottak a gólszerzés érdekében, és a 27. percben, első komolyabb védelmi hibánkat kihasználva Szilivoncsik góljával kiegyenlítettek (1-1). A 30. percben visszaszereztük az előnyt, egy kontra végén a Dróth Zoltántól kapott labdát Pál Patrik bombázta a léc alá (2-1). A vendégek az utolsó tíz percben igyekeztek nyomás alatt tartani a kapunkat, de a védekezésünk továbbra is fegyelmezett volt, a megszerzett labdákból vezetett akciók végén pedig többször is komoly helyzetet tudtunk kialakítani.

Két és fél perccel a vége előtt a vendégek támadásban lehozták a kapusukat, és átálltak az öt a négy elleni játékra. Egy perccel a végső dudaszó előtt Dróth előtt adódott nagy lehetőség, de védett a kapus, majd Alaszticsnak kellett kikapnia a labdát a jobb alsó elöl. Az eredmény a végéig nem változott, a magyar válogatott nagyon fontos három pontot szerzett.