Eb 2020: Az F csoport, másik nevén a halálcsoport

Elérkeztünk cikksorozatunk utolsó részéhez is, amely az Eb csoportjait hivatott bemutatni. A mai nap az F csoport, a kontinenstorna legpikánsabb kvartettje kerül bemutatásra, ahol többek között a mienk is szerepelnek. 

Kezdjük a sort az Eb jelenlegi címvédőjével, Portugáliával. Cristiano Ronaldóék ugyan könnyen kijutottak egyenes ágon a kontinenstornára, de csak a selejtezőcsoport második helyét csípték el, az élen az ukránok végeztek. Az Eb-re Spanyolország és Izrael ellen hangolódtak, előbbiekkel gól nélküli döntetlent, utóbbi ellen kiütéses győzelmet arattak. A luzitánok ismerős arcok számunkra, hiszen az utóbbi években több találkozónk is volt egymás ellen, például a 2018-as vb-selejtezők, és a 2016-os, felejthetetlen 3-3-mas Eb-csoportmeccs. Komoly kerettel vágnak neki a tornának, természetesen kihagyhatatlan szereplő Cristiano Ronaldo, a Manchester City hősei, Joao Cancelo, Rúben Dias, és Bernardo Silva, Manchester vörös felének klasszisa, Bruno Fernandes, a Frankfurtban szárnyaló André Silva, és az ifjú Joao Félix. 

Az Eb-címvédő után következzen a Vb címvédője is, Franciaország. Antoine Griezmannéknak se volt kérdéses, hogy kijutnak, a H csoporton valósággal átgázoltak, csak Törökország tudta megszorongatni őket. A felkészülés is hibátlanul sikerült, Wales és Bulgária könnyű falat volt. Franciaország talán az Eb egyik legjobb támadósorával érkezik, a villámgyors Kylian Mbappé, a hosszú idő után visszatérő Karim Benzema, a válogatott második legeredményesebb gólvágója és BL-győztes, Olivier Giroud, a Barcelonában pallérozódó Antoine Griezmann, és a Bundesliga védőit rettegésben tartó Kingsley Coman is ott lesz. A többi poszton se szerénykedhet a Les Bleus, a középpálya motorja N’Golo Kanté, a Bayern München szélső védői, Benjamin Pavard és Lucas Hernández is tagja a 26 fős keretnek, amely a végső győzelemre is komoly eséllyel pályázhat.

Hiába az utóbbi hónapok gyengébb teljesítménye, Németország továbbra is magas szintet képvisel az európai futball porondján. A Nationalelf riválisaihoz hasonlóan nem nagyon izzadt meg a selejtezők során, csak Hollandia volt komolyabb falat számukra. A főpróbákat is könnyű szerrel vették, a titkos favorit Dánia ellen döntetlent, a lettek ellen pedig 7:1-es kiütést ért el Joachim Löw legénysége. Komoly hiányzó náluk Marc-André Ter Stegen, aki sérülés miatt nincs ott a csapatban, és Marco Reus, aki inkább lemondott a szereplésről, hogy kipihenten tudja megkezdni a következő szezont. Joachim Löw Jerome Boatenggel se számol, aki a Bayern Münchennél az utóbbi időkben jól teljesített. Ter Stegen hiányát valószínűleg nem érzi meg annyira a német válogatott, hiszen ott van Manuel Neuer, aki 35 évesen is posztja elitjébe tartozik. Visszatért a csapatba hosszú szünet után Thomas Müller, és Mats Hummels is, teljesen megérdemelten. Hummels mellett a védelem tengelyében ott lesz a BL-győztes Antonio Rüdiger is, akik a WhoScored statisztikái szerint a legjobb belső védőpárosnak minősülnek, de ne feledkezzünk meg Robin Gosensről sem, aki az Atalantában védő létére 11-szer volt eredményes. A széleken a Lipcse párosa, Lukas Klostermann és Marcel Halstenberg fog őrködni. A Bayern München szekció most is népes lesz, Manuel Neueren és Thomas Mülleren kívül Joshua Kimmich, és Leon Goretzka, a középpálya motorjai, Serge Gnabry és Leroy Sané, a szélsők gyöngyei, az ifjú titán Jamal Musiala, és az igen komoly fizikumú Niklas Süle se maradt otthon. Joachim Löw természetesen az idei BL-győztes németjeit se hagyta ki, Rüdigeren kívül ott lesz a mindent eldöntő gól szerzője, Kai Havertz, és Timo Werner is, akit ugyan sok kritika ér mostanság, de az Eb-n bebizonyíthatja, hogy igenis képes jól teljesíteni.

És a végére, következzenek a mieink. Marco Rossi fiai igen kalandos utat jártak be, voltak bravúrok, csalódások az E jelű selejtezőcsoportban, de a sikeres Nemzetek Ligája-szereplésnek köszönhetően elindulhattunk a pótselejtezőn. Első akadályunk Bulgária volt, akiket könnyen két vállra fektettünk. Aztán következett régi ismerősünk, Izland, akik ellen a 2016-os Eb-n is megizzadtunk. Ez most is igaz volt, korán megszerezték a vezetést, egy nagy hibának köszönhetően, körömrágós percek jöttek, egészen a 87. minutumig. Aztán jött Nego és Szoboszlai, és a magyar dráma, a végeredmény 2:1 lett javunkra. Sajnos utóbbi varázslatait nem láthatjuk a csoportmeccseken, mivel sérülés miatt nem állhat rendelkezésünkre, ezen kívül Kalmár Zsoltra sem számíthatunk, hiszen tavasszal, Andorra ellen komolyan megsérült. Nincs minden veszve, hiszen a Bundesliga idei kiírásának legjobb hálóőre és belső védője a keretben van, Gulácsi Péter és Willi Orbán személyében. A két Szalait is figyelni kell, Attila a Fenerbahcéban fél év alatt megváltotta Törökországot, Ádám pedig vezéregyéniségével tűnik ki a válogatott játékosai közül. Kiváló formában vagyunk, hiszen 11 meccs óta veretlen a csapat, Európában csak Olaszország előz meg minket, ők 26 párharc óta nem találtak legyőzőre. A Nemzetek Ligájában feljutottunk az A divízióba emellett, szóval emelt fővel, bátran vághatunk neki a halálcsoportnak, még akkor is, ha a legjobbjaink nem állnak rendelkezésünkre.