A Manchester City mindenáron szeretné leigazolni Grealisht

A Manchester City kész rekordot jelentő lépést tenni Jack Grealishért, de az Aston Villa mindenáron meg akarja tartani a középpályást. Bár a két klub között eddig nem volt kapcsolatfelvétel, a City várhatóan az Európa-bajnokság után szeretné megpróbálni leigazolni a játékost.

A manchesteri kékek vezetőedzője, Pep Guardiola nagyon kedveli a 25 éves középpályás játékát, aki az angol válogatottban is remekül teljesít és nagy szerepe van abban, hogy az angolok ott vannak a sorozat negyeddöntőjében.

Grealish az egyik legnagyobb tehetség jelenleg a Premier League-ben, és egy esetleges átigazolás potenciálisan új brit átigazolási rekordot jelentő, körülbelül 100 millió fontba kerülhet.

Ez több lenne, mint az a 89 millió font, amit a Manchester United 2016-ban fizetett a Juventusnak Paul Pogbáért, és jóval több, mint az a klubrekordot jelentő 62 millió font, amit a City tavaly nyáron fizetett Ruben Diasért, aki a Benficától érkezett.

A City hasonló lépést fontolgat a Tottenham csatáráért, Harry Kane-ért is, mert Guardiola szeretné felfrissíteni a csapatát, mivel a Premier League bajnoki címének megvédésére törekszik.

Guardioláék mindeképpen elől szeretnének erősíteni Sergio Agüero távozása után, aki ingyen tette át a székhelyét Spanyolországba és lett a Barcelona játékosa.

A Villának ambiciózus tervei vannak a jövőre nézve, és nincs szükségük a játékos eladásra, így mindenképpen érdekes lesz majd megfigyelni, hogy a City képes lesz-e megszerezni a középpályást.

Ők is gyorsan mozogtak az átigazolási piacon, megelőzve az Arsenalt, hogy leigazolják az argentin válogatott Emiliano Buendiát a Norwich-tól egy 35 millió font körüli összegű üzletben.

Grealish, aki hatévesen került a Villához, szintén tavaly szeptemberben írt alá új, ötéves szerződést a klubbal, és várhatóan egy jobb ajánlatot fog majd kapni, hogy maradásra bírják.

Grealish tavaly nyáron a Manchester Unitedhez való átigazolással kapcsolatos spekulációk középpontjában állt, és ügynöke, Jonathan Barnett elmondta, hogy a jövője bizonytalan: “Lesz egy beszélgetés, amit a klub, a Villa folytat Jackkel és velünk, aztán meglátjuk, hogy mi fog történni. Szereti a Villát, de azt hiszem, várnunk kell, és meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.”

Forrás, kép forrása: Goal.com