SportDömper

~ Friss sporthírek magyarul!~

Bajnokok Ligája: nagy lépést tett az elődöntő felé a Real Madrid (videó)

2 min read
Forrás: AFP

Nagyon sima, 3-1-es győzelmet aratott a Liverpool ellen hazai pályán a Real Madrid, míg a Manchester City csak az utolsó pillanatokban tudta legyőzni a Borussia Dortmundot a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi játéknapján.

A mérkőzés előtt papíron valamivel több esélyt adtak a fogadóirodák a Liverpoolnak, azonban ennek ellenére a 13. percben már Vinicius Junior révén majdnem megszerezte a vezetést a házigazda spanyol együttes. A folytatásban aztán kisebb vendég lehetőségek is kialakultak, de a 27. percben a Real Madrid fiatal brazil szélsője bevette Alisson kapuját és előnyhöz juttatta a La Liga-címvédőjét. Bő öt perccel később aztán Karim Benzema esése után akár büntetőt is ítélhetett volna Felix Byrch, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Ennek ellenére még a játékrész vége előtt megduplázta előnyét a Real Madrid: a 36. percben Marco Asensio volt eredményes.

A fordulás után viszonylag kevesett kellett arra várni, hogy Mohamed Salah révén szépíteni tudjon a Liverpool, de az egyenlítés helyett a 65. percben ismét Vinicius Junior volt eredményes, így 3-1-re módosult az állás. A találkozó hátralevő idejében aztán újabb gólt már nem láthattak a szurkolók, hiszen igaz mindkét oldalon kialakultak kisebb helyzetek, egyik gárda sem tudta bevenni a másik kapuját.

A Manchester City hasonlóan a Real Madridhoz nagyon gyorsan, már a 19. percben előnybe került Kevin de Bruyne találatával, de Jude Bellingham nem sokkal később egyenlíteni tudott. A játékvezető az angol játékos gólját viszont nem adta meg, hiszen úgy vélte, hogy szabálytalan volt Edersonnal szemben. Ennek ellenére a 84. percben úgy tűnt, hogy Marco Reus találatának köszönhetően meglepetést okzohat a Dortmund, de a 90. percben érkezett Phil Foden, aki 2-1-re módosította az állást, így ha nehezen is, de végül nyert a házigazda Manchester City.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők, első mérkőzés

Real Madrid–Liverpool 3-1 (Vinicius Jr. 27., 65., Asensio 36., illetve Salah 51.)
Manchester City–Borussia Dortmund 2-1 (De Bruyne 18., Foden 90., illetve Reus 84.)

szerda:

21.00: Bayern München–PSG (M4 Sport)
21.00: FC Porto–Chelsea (Spíler 2)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük