SportDömper

~ Friss sporthírek magyarul!~

Kézilabda BL: Nagyot harcolt, mégis alulmaradt a Veszprém

2 min read

A Veszprém a Barcelona csapatát fogadta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A tabellán fej-fej mellett halad a két alakulat, és a magyarok a második helyen állnak egy nagyon szoros élmezőnyben.

Az első félidőben a veszprémi csapat sok hibával játszott, és ezeket a bakikat a Barcelona rendre kihasználta. A negyedik vendég gól után a hazaiak nem tudták rendezni a soraikat és arra eszméltek, hogy már 6 találattal Lékai Mátéék előtt áll a gránátvörös-kék alakulat. Az első játékrész végén sikerült lecsípnie ebből a hátrányból a magyar csapatnak, de a 30. percben még Palmarssonék kezében volt az előny.

A fordulást követően a Veszprém pontosabban játszott, felvette a mérkőzés ritmusát és keményen megdolgoztatta a barcelonai védelmet. A második játékrész közepén kétszer még az egyenlítés is összejött, de az utolsó percekre lelkileg és fizikailag alaposan elfáradtak Markussenék. A mérkőzés végén a Barcelona örülhetett, ugyanis 37-34-re felülmúlta az ellenfelét.

A következő fordulóban a hazai csapat Spanyolországba látogat, ahol megpróbál visszavágni a katalánoknak.

További eredmények:

Meshkov Brest – Flensburg 26-28

Kiel – Motor Zaporizsje 34-23

Nanter – Celje 28-30

Porto – Vardar 27-24