SportDömper

~ Friss sporthírek magyarul!~

Az alapkő peremén – Balázsi Levente publicisztikája

6 min read

Még csak egy napja ért véget a magyar férfi kézilabda-válogatott számára az egyiptomi világbajnokság, de sokan már most a jövőbe tekintenek. Nem volt olyan szakértő; újságíró; sportvezető; vagy szurkoló, aki ne nyilvánult volna meg a Gulyás István vezette kéziválogatott elmúlt időszakban nyújtott, várakozáson felüli teljesítményéről. Adódik a kérdés, hogy miért is tekinthető várakozáson felülinek ez a mostani ötödik hely? A válasz nagyon egyszerű: a jövő miatt.

Minden a hányattatott sorsú Zöld-foki Köztársaság ellen kezdődött. Tipikus első meccs: döcögő játék; lelkes, ámde képzetlen ellenfél; a vírus miatt szokatlan körülmények. De legalább győztesen jöttünk ki belőle, még ha nem is volt annyira egyszerű. Az afrikai csapatot egy újonc dél-amerikai követte a sorban. Szerencsére Uruguay ellen is összejött, aminek össze kellett, a különbség is kellően nagy volt. Viszont sokakban ott volt a kétely ezután a meccs után: ez vajon mire lesz elég az Egyiptomba tartalékosabb játékosállománnyal érkező Németország ellen, amely válogatott hemzseg a világ legerősebb bajnokságában játszó kézilabdázóktól? Bevallom őszintén, hogy jómagam is féltettem a csapatot attól a meccstől, holott egyáltalán nem kellett volna(…) 

A magyar válogatott a végig magabiztos, és mondhatni vagány játékával meglepte a német csapatot – persze vele együtt az egész közvéleményt -, s több jó egyéni teljesítménynek köszönhetően nagyon fontos győzelmet aratott, így maximális pontot szerezve, veretlenül jutott első helyen a középdöntőbe. Ez volt az a meccs, amikor végre reális képet kaptunk a nemzeti együttestől arra vonatkozóan, hogy a tavalyi jól sikerült Eb-szereplés csupán egy szerencsés véletlen műve, vagy tényleg kezd a világelithez közelíteni a megfiatalított magyar válogatott.

Szerencsére utóbbi kerekedett felül. És nemcsak hoztuk azt a stílust, amit egy évvel korábban, hanem sokszorosan túl is szárnyaltuk. Jóval komolyabb játékerőt képviselő csapatok ellen hosszú ideig képes volt a válogatott dominálni az adott mérkőzést, és ilyet nagyon régen lehetett utoljára látni férfi kézilabdázóinktól. A brazil- és lengyel meccs abszolút a mi akaratunk szerint alakult a középdöntő elején, a második győztes találkozó pedig biztos negyeddöntőt eredményezett. A spanyolok ellen egy erősen tartalékos magyar válogatott meccselt, így ott nem is annyira az eredmény, sokkal inkább az addig kevesebbet játszók szerepeltetése volt a fókuszban.

Így jutottunk el a hatszoros világbajnok Franciaország elleni negyeddöntőig. Nem igazán lehetett tudni előre, mire is számítsunk a Nikola Karabaticot nélkülöző franciák ellen – ennek oka, hogy meglehetősen régen, egész pontosan a 2012-es Eb-n játszottunk a “gallok” ellen utoljára. De amikor a mérkőzés elkezdődött, mindenfajta félelmünk elillant.

Ugyanazzal a higgadt, vagány és fegyelmezett kézilabdával vágtunk neki a csatának, amit lassan, de biztosan megszokhatunk ettől a csapattól. Az elején hatalmas tempót diktálva, 9-3-ra(!) megléptünk Franciaországtól. Aztán a lendület elkezdett alább hagyni, az ellenfél előbb látótávolságba-, majd a második játékrészben előnybe is került. De az, ahogy innen még képes volt felállni a Lékai Máté fémjelezte gárda, valami egészen hihetetlen. A hosszabbítás mindig lutri, ott már tényleg nüanszok döntenek. Ezúttal pedig a franciáknak jött ki jobban a lépés, ők játszhatnak éremért, még akkor is, ha az esélyünk a győzelemre mindvégig megvolt.

Mi nem játszhatunk éremért. Sőt, igazából az ötödik helyezésnek sincs különösebb jelentősége. Persze jól mutat, meg azt is jó kimondani, hogy a mostani a harmadik legjobb vb-eredményünk, de igazából nem ez a legfőbb tényező. Sokkal értékesebb az a tapasztalat, amit a magyar válogatott Egyiptomban szerzett. Az első, és talán legfontosabb dolog: végre kialakult az együttes gerince a következő évekre. Sikerült lerakni az alapkövet. Megvan a perem, és most már tudunk mire építeni. Kristálytisztán látszik az olyan fiatalok játékán, mint Máthé Dominik vagy Szita Zoltán, a külföldre igazolás. Teljesen más sebességben közlekednek a pályán, mint az olyan játékosok egy része – senkit sem leszólva -, akik az itthoni élvonalban kézilabdáznak. Ők képesek felvenni leginkább a mai modern kézilabda tempóját, és gyaníthatóan nem állnak meg jövőben a Wisla Plock-Elverum vonalnál klubszinten. Külön említést érdemel a válogatott stábja: jó érzékkel nyúlnak bele a meccsekbe, érthető és elvárható célokat fogalmaznak meg, tudnak bánni a játékosokkal, a kigondolt szisztéma és taktika pedig működőképes.

A keret több tagja is azonos szinten van az alapcsapattal, sok olyan játékos alkotja most a válogatottat, aki komoly jövő előtt áll. Még egy fontos dolgot ki kell emelni, ez szintén az edzői gárda érdeme: a korábbi évekkel ellentétben nem igazán van csere támadásban és védekezésben. Szinte az összes játékos bevethető mind a két fronton. Ez a siker kulcsa a mai kézilabdában, ugyanis az ilyen komplex játékosok meccseket képesek eldönteni.

2021-ben a  világ ötödik legjobb férfi kézilabda-válogatottja tehát a magyar.  Az eredmény mindenképp szép, a jövőre nézve kifejezetten kecsegtető. Ám ennél jóval fontosabb mutatott játék, és ebben a magyar válogatott komoly dicséretet érdemel. Egy kis szerencsével és némi rutinnal a következő időszakban már nem csak álmodhatunk az éremszerzésről, hanem meg is valósíthatjuk azt, mivel az alapok úgy néz ki le vannak rakva. Én javasolnék egy ideális időpontot az éremvadászatra: a 2022-es Eb megfelel?

 

 


Tetszenek a cikkeink? Támogasd a SportDömpert a Patreon oldalon keresztül!
Tudsz egyszeri támogatást választani, de lehetsz előfizetőnk is. Kártyával vagy Paypallal is tudsz adományozni.
Számodra egy kávé ára, számunkra a jövő! Köszönünk minden támogatást hűséges Dömperek.
Tudjátok, mi Szállítjuk amit kell! 😉

SportDömper támogatóvá válok!

1 thought on “Az alapkő peremén – Balázsi Levente publicisztikája

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük