SportDömper

~ Friss sporthírek magyarul!~

Odavannak Szalaiért a török drukkerek

2 min read

Forrás: Fenerbahce

A magyar védő tegnap bemutatkozott új csapata, a török élvonalbeli Fenerbahce színeiben.

Szalai Attila január 18-án lett a Fener játékosa, ám bemutatkozására egészen mostanáig várni kellett. Tegnap késő délután a Kayserispor látták vendégül Szalaiék. A magyar védő a kezdőcsapatban kapott helyet és végig a pályán volt, csapat pedig 3-0-s győzelmet aratott.

A Fenerbahce szurkolói egyből megszerették Szalait, a klub közösségi oldalain többek közt a következőket írták és fantáziadús posztokkal ismerték el teljesítményét:

 „Szalai a védő, akit kerestünk, tökéletesen játszott.”

 „Gyönyörűen játszott, az első gólnál is fontos passzt adott, a második gól előtti támadás is tőle indult. Ha így folytatja, pótolhatatlan lesz”

„A legjobb védő akit hosszú évek óta láttam”

„Annak kéne minden átigazolást intéznie, aki ezt az embert idehozta”

“Szalai Attila honvédelmi miniszter”:

„Ha ez a fiú a szezon eleje óta itt lenne, 10 ponttal vezetnénk”

Akadtak, akik nagy védőkhöz hasonlították a 22 éves magyar labdarúgót:

„Attila jobb, mint Ramos”

„Szalai>Van Dijk”

Többen dicsérték Szalai passzait, higgadtságát és magabiztosságát, mindenki jó igazolásnak tartja. A szurkolók szerint méltó a klubhoz, mi több, úgy játszik, mintha már évek óta a Fenerbahce játékosa lenne. És természetesen a drukkerek reménykednek, hogy a folytatás is hasonló lesz, ami a magyar védőt illeti.

Forrás: Fenerbahce Facebook és Instagram 

Kép: Fenerbahce Facebook


Tetszenek a cikkeink? Támogasd a SportDömpert a Patreon oldalon keresztül!
Tudsz egyszeri támogatást választani, de lehetsz előfizetőnk is. Kártyával vagy Paypallal is tudsz adományozni.
Számodra egy kávé ára, számunkra a jövő! Köszönünk minden támogatást hűséges Dömperek.
Tudjátok, mi Szállítjuk amit kell! 😉

SportDömper támogatóvá válok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük